Vélemények

Egészen eddig nem mertem megismerni a kamera másik oldalán lévő énemet. Féltem tőle, elképzelésem sem volt, hogyan tudok pózolni. Ahogy találkoztam Dórival a fotózás napján, rögtön szertefoszlott ez az aggodalmam, minden természetesen ment. Dóri vicceinek köszönhetően még a mosolyom is őszintén ragyogott, és közben nem kellett kivetkőznöm magamból. Szakértelemnek, lelkesedésnek és életrevalóságnak nincs híja Dóriban!

Janka

Dóri egy fantasztikus lány, ami nem csak a kreativitásában, a minőségi és odaadó munkájában jelenik meg, hanem a fotózásokon teremtett hangulatban is. Alapvetően kamera-shy vagyok, sosem tudom hogyan kéne pózolni, mit kéne csinálni, a Dórival való közös projektünkben azonban hihetetlenül komfortosan érezhettem magam. Biztat, ötleteket ad, elképesztő kitartással és lelkesedéssel csinálja végig a több órás munkát. Ha csoda képeket szeretnétek egy csoda lánytól, akkor mindenképp tudom ajánlani:)

Blans

Elképesztő élmény volt számomra a fotózás Dórival. Először félve álltam a kamera elé, de ezt a félénkséget egyből feloldotta bennem az a nyitottság, kedvesség és humor, amit Dóri sugároz magából. A végeredménnyel pedig nem is lehetnék elégedettebb. Hihetetlen profizmussal készítette a képeket és végezte az utómunkát. Tetszem magamnak a képeken és ezt Dórinak köszönhetem. Csodálatos lány óriási tehetséggel, csak ajánlani tudom!

Betti

    Volt szerencsém Dórival sminkesként és modellként is együtt dolgozni. Mindkettőt nagyon élveztem! Úgy terelgette a társaságot, hogy meg is feledkeztem arról, hogy egy fotózáson vagyunk. Sokkal inkább egy baráti összejövetelként éltem meg, pedig nem ismertük egymást igazán. Tudta, mit szeretne látni végeredményként, de ha a folyamat közben ihletet kapott, akkor azt mérhetetlen profizmussal építette be az alap elképzelésébe. Nyugodt szívvel és a lehető legnagyobb örömmel ajánlom Őt mindenkinek, aki minőségi képeket és élményt szeretne.

    Dorottya

    Dóri segítségével a kamera előtt állást, pózolást egy teljesen új perspektívából ismerhettem meg, melynek központjában a valódi önszeretet, önelfogadás lapult meg és nem a magamutogatás. A kettő között hatalmas különbségek lehetnek és szerintem ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor az elkészült képeket nézve közelebb érzed saját magadat, mint azelőtt. Akár a személyiségfejlődés kicsiny állomása. Számomra ettől volt igazán rendkívüli Dórival munkája. Bátran ajánlom, mert képes a lehető legjobban ráhangolódni az emberekre és nem mellesleg szakmailag a csúcsminőséget hozza.

    Fanni

    Zsolnai Dóri számomra nem csak az általa készített fotókat testesíti meg, hanem az ahhoz vezető bizalmas utat is. Kétszer voltam nála fotózáson. Első alkalommal még érződött az esetlenségem. Nem éreztem magam nőiesnek. Dóri ezt maximálisan fel tudta oldani és készített rólam egy képet, amibe kicsit még bele kellett költöznöm utólag. Mert nem én voltam és mégis önmagam voltam. Egy olyan énem kelt életre, ami a következő fotózáson már azonnal előbújt a kettőnk dinamikájának köszönhetően. Ott nem beleköltöznöm kellett a pózba. Benne voltam.

    Réka

      Nehéz időszakon mentem keresztül amikor megkerestem Dórit, hogy fotózzunk egyet. Hihetetlen élmény volt számomra és egy nap erejéig a csodálatos energiájának köszönhetően teljesen elfeledkezhettem mindenről. Teljesen exkluzív élményben lehetett részem általa, mindent (és még többet is) megvalósított, amit elképzeltem. Kapcsolatainak köszönhetően elképesztő ruhákat, sminket és frizurát is kaptam. A fotózást pedig végtelenül élveztem. Végeredményként pedig kreatív, csodálatos minőségű fotókat kaptam kézhez (mindössze EGY nap alatt!), amik örök emlékként őrzik ezt a varázslatos napot. Bármikor, meleg szívvel ajánlanám Dóri munkáját!

      Szonja

      Dóri előtt még soha nem voltam fotósnál, ezért egy kicsit izgultam is, hogy mennyire fogom magam tudni elengedni. Dóri profizmusa, humora, kedvessége átlendített és azt éreztem, hogy csak úgy repül az idő. Nagyon jól éreztem magam a társaságában, jókat beszélgettünk a fotózás közben. A végeredmény pedig teljesen levett a lábamról. Gyorsan, ügyesen és nagyon precízen dolgozik. Mindenképpen megéri őt választani mert olyan oldalamat is megmutatta, amit eddig nem is ismertem. Inspiráló és hiteles szakember!

      Anna

      Sosem tartottam magam egy fotogén alkatnak, ám látva Dóri korábbi képeit, rávettem magam, hogy kamera elé álljak. Nagyon kellemes, bizalmas hangulatot teremt a fotózás közben, a személyhez igazítja, hogy az adott környezet és az illető személyisége a lehető legjobban passzoljanak egymáshoz, ezáltal kihozva a maximumot a fotózásból. Másrészt hihetetlenül felszabadított az a kisugárzás, természetesség, ami Dóriból árad, ilyenkor látva és átérezve, hogy számára ez több, mint egyszerű munka, teljes lelkesedéssel, átéléssel és profizmussal csinálja. Én nagyon hálás vagyok neki az élményért, máskor is nagyon szívesen elmennék hozzá!

      Balázs

        Modellként álltam Dóri kamerája elé divatbemutatókon és ruhakollekció fotózásokon. Nagyon megkedveltem őt a fotózás során! Egy nagyon kreatív és kedves lány, akivel a fotózás nem is munka hanem szórakozás. A hangulat garantált és nem mellesleg nagyon jó kis fotósorozatot csináltunk, amit köszönök Neki és remélem hamarosan újra együtt alkotunk valami csodát!

        Kitti

        Mindig is tudtam, hogy Dóri nagyon szeret fotózni és nagyon jól csinálja, de sosem gondoltam, hogy egyszer én leszek az alanya. Aztán mikor megláttam a képeit a barátaimról, egyből elöntött az irigység és írtam neki. Életem első fotózása volt, de Dóri olyan jól vezette az egészet, hogy egy pillanatig nem éreztem tétován magam, gördülékenyen ment minden. A jó hangulatnál csak a képek lettek még jobbak, nagyon tetszettek (nagyimnak is!!). Bátran ajánlom mindenkinek, köszi még egyszer Dóri!

        Áki

        Alapvetően a fotózás a kamera előtti és mögötti oldalról is érdekel, ezért nagyon szerettem a közös munkában, hogy folyamatosan láttam azt is, hogy Dóri pontosan mit csinál és mi sül ki belőle. Rengeteg ötlete van, és ahogy csak tud, ezeket segít megoldani a fotóalany számára is. Magabiztosságot ad és kényelmes környezetet biztosít a fotózás alatt, amitől egy nagyon kellemes élmény sül ki az egészből!

        Blanka

          Ez a lány, akinek a honlapján jársz, egy tehetséges és türelmes ember. Ennek köszönhető, hogy nem csak a fotók lesznek zseniálisak, hanem a folyamat, maga a fotózás is igazán jó hangulatban telik. Ha még új neked a kamera előtti pózolás, akkor Dóri biztos tesz róla pár kedves szóval vagy vicces megjegyzéssel, hogy oldottabb legyél. Én direkt kis önbizalom turbózás miatt jelentkeztem hozzá és damn, nagyon bevállt. A képek igazán hangulatosak, stílusosak és profik. Csak ajánlani tudom!

          Anna

          Sokféle fotóssal dolgoztam már együtt, más és másféle célból álltam már modellt különböző projektekhez. Dórit a középiskolából ismerem, már akkor mindig kamerával a kezében lehetett látni. Jó érzéke van ahhoz, hogy a megfelelő modellt válassza ki a megálmodott fotókhoz. Velem mindig akkor dolgozott, amikor kifejezetten az én személyemhez passzolónak találta az elképzelését. További erőssége a spontaneitás, nagyon befogadó volt a saját ötleteimre is, alkalmazkodó de közben határozott és felkészült. Fotózás közben megteremti a komfortérzetet, mindig jó hangulatban telik vele a munka. Keressétek bizalommal, hajrá tovább Dóri!

          Dorina

          Dóri = tehetséges, pörgős leányzó, akivel élmény a fotózás. Az energia, ami árad Dóriból, teljesen feltöltött bennünket is. Nagyszerű ötletekkel állt elő a fotózás alatt, amelyek pont hozzánk passzolt, bennünket tükrözött. Egy percig sem éreztük azt, hogy beállít bennünket...inkább megpróbálta a legjobb pillanatokat elkapni rólunk. Türelmesen segített bennünket, nem pedig utasítgatásokat osztogatott. Az egész olyan jó hangulatban telt, hogy kedvünk támadt több időt is eltölteni vele… pontosan ezért a Nagy Napunkon is Dóri lesz a fotósunk, mert feltétel nélkül meg tudunk bízni benne. Csak ajánlani tudjuk!

          Heni és Gergő

            Dórival az egyetemen lettünk jóban, és habár tetszettek a korábbi képei, egy ideig nem szándékoztam a kamerája elé állni, mert abszolút nem vagyok fotogén, magamról is csak ötödjére sikerül olyan képet csinálnom, ami valamennyire tetszik. Ennek ellenére amikor “beadtam a derekam a noszogatásának”, elképesztő jó hangulatú beszélgetésben, kávézásban és fotózásban részesültem, és több olyan kép is készült rólam, amire még én is azt mondtam, hogy nagyon jó lett (ez nálam tényleg nagy szó!). Azóta többször is voltam nála, és minden alkalommal sikerült elérnie, hogy feloldódjak a kamera előtt, és mindig nagyon jó képek születtek. Dórinak a fotózáshoz való tehetségén kívül ahhoz van fantasztikus érzéke, hogy kényelmes, biztonságos és felszabadult környezetet teremtsen a modelljei számára. Őszintén ajánlom őt mindenkinek, nem fog csalódni.

            Rebi

            Szerencsére Dórival nagyon jó viszonyt ápolunk évek óta, ami rá is nyomta a bélyegét a fotózásra, mert felettébb jó hangulatban zajlott. Kezdetben sem éreztem magam feszültnek, mert szeretek fotózásra járni, de nála ez a lazaság és a kamera előtti otthonias nyugodt mozgás még jobban megvolt. Szinte mondhatnám, hogy észre sem vettem, hogy fotózott. Emellett természetesen az a precíz és alapos munka, ami rá jellemző a hétköznapjaiban is, ugyanúgy megtalálható a fotózásnál és nálam is elképesztően jó és alapos munkát végzett. Nagyon örülök, hogy járhattam nála és mindenkinek javaslom, hogy ha teheti, akkor egyszer mindenképpen éljen a lehetőséggel. Dóri így a monológom végére pedig neked csak annyit szeretnék, hogy maradj mindig ilyen életvidám, pozitív, energikus, szerethető és mosolygós csaj, amilyen eddig is voltál és érj el mindent, amit kitűztél célul.

            Martin

            Nem vagyok különösebben fotogén alkat (sőt!), de mindent elmond Dóri tehetségéről, hogy ő volt az első, aki olyan képeket készített rólam, hogy egyből tovább kellett küldenem őket anyukámnak, hadd lássa, milyen szép fiút szült. Nagyjából azóta ismerem Dórit, mióta először vett kamerát a kezébe, és soha nem kellett csalódnom a munkájában, 100-ból 100-szor hozza a tőle megszokott professzionalitást, ráadásul a képein elképesztően jó, kreatív ötletekkel helyezi teljesen új megvilágításba a dolgokat. A fotózásokon szuper hangulat uralkodik, konstruktívan áll a felmerülő kívánságokhoz, és ha nem tetszem magamnak, huszadjára is nekifut az adott beállításnak, mert annyira maximalista, hogy csak akkor enged el, ha 100%-ig meg vagyok elégedve. Fantasztikusan tehetséges, és olyan légkört teremt, amiért már önmagában megéri őt választani!

            Peti

              Több éve dolgozok Dóri mellett és vele minden munka egy élmény. Lelkes, humoros és ezzel nagyon jó hangulatot teremt egy fotózás során, a jókedv az összes jelenlévőre átragad. Nem riad vissza semmilyen kihívástól, türelmes és empatikus. A kamera előtt félénkebb emberek nagyon könnyen feloldódnak a jelenlétében, gyorsan megtalálja a hangot ügyfeleivel. Profi, precíz és esztétikus munkákat ad ki a kezei közül kivétel nélkül. Alaposan és nagy figyelemmel dolgozik nem csak a fotózásokon, de az utómunka során is. Rengeteg szakmai tapasztalatot és fejlődési lehetőséget köszönhetek neki. Hálás vagyok, hogy mellette és az ő segítségével tanulhatom gyakorlatban a fotós szakma fortélyait.

              Fanni

              Évek óta jóba vagyok Dórival és ezáltal rengeteg fotózásunk is volt már az ismeretségünk alatt. Mindig képes megteremteni a legjobb hangulatot, és ezalatt még a legprofibb képeket is elkészíteni. Pörgős, precíz és a végtelenül kitartó, hiszen van türelme ezredik alkalommal is szólni, hogy megint nem húzom ki magam és újra beállítani a megfelelő pózba. Varázslat, amit művel a kamerával és élmény vele a munka. Ha egy felhőtlen időtöltésre vágysz, miközben tökéletesen megörökíti és megvalósítja a legvadabb elképzeléseidet is, akkor nála a helyed!

              Petra

              Habár azt gondoltam, hogy nekem nem fog nehézséget okozni az, hogy fotózni fognak, nagyjából 5 perc után azt vettem észre magamon, hogy olyan merev vagyok, mint egy farönk. Dóri természetesen ezt észrevette és segített benne, hogy el tudjak lazulni. Kicsivel később a lámpalázam teljesen eltűnt és elkezdtem élvezni azt, hogy fotóznak, ez pedig a fotósnak volt köszönhető. A fotózásnak több pozitív hozadéka is volt, végre le tudtam cserélni a ballagási tablóképet az önéletrajzomban majd egyből meg is kaptam a munkát amire jelentkeztem, valamint az instagrammos követő táborom rendkívül hálás volt a profi minőségű képekért és ez kedvelésekben is megmutatkozott.

              Keve

                Dóri már azóta készít rólam képeket mióta elkezdett a fotózással komolyabban foglalkozni. Sosem voltam fotogén alkat, de a tehetségének köszönhetően mindig profi képek készülnek rólam. A fotózások mindig nagyon jó hangulatban telnek, a vicceivel őszinte mosolyt csal mindig az arcomra. A helyszínek kiválasztásában is nagyon rugalmas, az elképzeléseknek mindig eleget tesz. A kész képeket gyorsan elkészíti és a végeredmény mindig csodálatos. Bátran ajánlom mindenkinek!

                Franci

                Ez a nőszemély az egyetlen ember akinek valaha engedtem, hogy képet csináljon rólam. Ami elképesztő, hogy nem csak hogy megengedtem, DE még nagyon tetszett is utána az eredmény. Durva. Tud valamit. Szerintem nemes egyszerűséggel a legjobbat hozza ki mindig az emberből, nincs semmi feszültség és még az olyan részeit is megszereti az ember ezeken a csoda képeken, amikkel kapcsolatban gátlásos. Dórival egy fotózás nemcsak vicces, kreatív, profi - ez alapvetően jön a nőből - hanem egy önbizalom-építő tréning is!

                Zsófi

                Dórival egy kreatív sminkes fotózás kapcsán ismerkedtünk meg, és azóta is örülök, hogy elvállaltam, az egyik kedvenc anyagom! A második egy "karanténfotózás" volt (ún. Skype fotózás jött divatba a Covid alatt), ami elsőre mindkettőnknek idegen terep volt, de mivel szuper kedves lány, jól kommunikál, és minden helyzetben vannak kreatív ötletei, ezért ebben a furcsa helyzetben is feloldódtunk rövid idő alatt. Remélem lesz még alkalmunk közösen fotózni, Nektek is bátran ajánlom, hogy Őt válasszátok fotósotoknak!

                Iza

                  Dórival mindig élmény a közös munka, mert sokkal több, mint egy jó fotós. Nagyon sokan tudnak fotózni, de kevesen tudnak így ráhangolódni a modellekre. Vele minden fotózás egy közös művészeti alkotó folyamat. Mindig nyitott az én ötleteimre, a sajátjait pedig 100%-ig az én karakteremhez és ízlésemhez igazítja. A koncepció, a fények, a szög, és ami nekem különösen fontos: a retusálás(!!!) összessége valahogy mindig azt eredményezi, hogy tetszem magamnak.

                  Tami

                  Dóri képeit régóta nézegettem már, és nagyon nagyon tetszettek, amikor úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá fotózásra. Először kicsit izgultam, mert még sose csináltam ilyet, pózolni sem tudok, és sose vagyok megelégedve magammal képeken. Viszont Dóri szuperül feloldotta ezt a feszültségemet, és olyan jól éreztem magam a fotózáson, hogy bármikor mennék ismét. A végleges képeket pedig nem csak szuper gyorsan kaptam meg, de visszaadták az önbizalmam is.

                  Tina

                  Biztosan állíthatom, hogy a “Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől” szólás rólam és a fotózkodásról szól…vagyis szólt. Nem sokszor volt részem ilyesfajta élményben, de mindig is nyűgnek éltem meg, egészen addig, míg nem kerültem Dóri kezei ügyébe. Ő volt az, aki megtörte ezt a jeget, és a fotózkodás máris nem tűnt annyira szörnyű dolognak. Minden alkalommal egy oldott, jó hangulatú légkört tudott varázsolni, gyorsan, de annál precízebben dolgozik, sosem csalódtam egy munkájában sem.

                  Réka

                    Dórit mindig is tehetséges fotósnak gondoltuk, így nagyon örültünk a lehetőségnek, hogy elmehetünk hozzá egy páros fotózásra, hogy felpezsdítsük a weboldát képekkel, általunk. Azonban egyikünk se tartotta magát fotogén típusnak, sőt kifejezetten rettegtünk attól, hogy majd feszülten kell a kamera elé állnunk, ezzel hátráltatva Dóri munkáját. Ennek ellenére egy nagyon jó hangulatú délutánon vehettünk részt, egy percig sem volt kínos a helyzet. Dóri nagyon jól meglátta a pillanatokat, gyorsan és profin dolgozott, a végeredmény pedig magáért beszél. A fotózás végére még mi is elhittük magunkról, hogy szeret minket a kamera. Köszönjük ezt a csodás élményt, reméljük sokan átélhetnek ilyen és ehhez hasonló pillanatokat! Köszönjük Dóri!

                    Cinti és Viktor

                    Mindig is nagyon vonzott az a lehetőség, hogy egy fotózáson részt vehessek, de erre sosem adódott lehetőségem. Dórival már más munkák kapcsán volt szerencsém közösen dolgozni és láthattam azt a munkamorált, pontosságot és profizmust, ami őt ezekben a helyzetekben jellemezte. Ezért is örültem meg különösen, mikor egyre több fotós munkáját is láttam és úgy éreztem itt a tökéletes lehetőség arra, hogy egy ilyen élmény is az életem része legyen. Azt kell mondjam, hogy nem kellett csalódnom. Az első percekben picit nehezebben oldódtam fel a kamera előtt, ami engem is meglepett, de Dóri ezt teljes természetességgel kezelte melynek hatására el is múlt a feszengés és egyre inkább szerettem az egészet. A jó hangulat mellett talán azt kedveltem leginkább, hogy a bizonytalan helyzetekben Dóri kreativitása és határozottsága azonnal vitte tovább a flow-t, de ugyanúgy helyet kaphattak az én ötleteim és elképzeléseim, melyek így együtt nagyon extra képeket eredményeztek. Ha egy hasonló vidám és inspiráló élményre és még annál is jobb fotókra vágytok, akkor Dóri lesz az emberetek!

                    Józsi

                    Dórit első éves egyetemista kora óta ismerjük, és volt szerencsénk együtt dolgozni vele a média területén. Szakmai tudását mindig is nagyra becsültük és tiszteltük, emellett nagyon kedves és pörgős lány. Nem nagyon voltunk fotózáson soha életünkben, és mikor először voltunk nála a stúdióban, ötletünk sem volt, hogy mi és hogy legyen, de Dóri rendkívül lelkesen, kreatívan és nagy türelemmel és rugalmassággal állt hozzánk. Korábban is láttuk, hogy egyszerűen a legjobb képet tudja megörökíteni az emberekről és mikor először láttuk a stúdióban készült képeket, el sem hittük, hogy lehet ennyire király a végeredmény. Mikor megkaptuk az eddigi legnagyobb DJ megbízásunkat az Akvárium Klubban, akkor szinte az első dolgunk az volt, hogy a Dórit megkerestük azzal, hogy legyen a személyes fotósunk a fellépésünk alatt. Tökéletesen elkapta a pillanatokat, nehéz is szavakat találni, hogy mennyire profin megörökítette éltünk egyik legjobb estéjét. Emellett hihetetlen rugalmassággal kezelt minden kérésünket. Dóri számunkra a stúdióban, és egy adrenalin dús klubbuliban is megmutatta, hogy szakmailag tökéletes munkát végez, emellett meg egy nagyon jó barát, aki képes motiválni arra, hogy a legjobb arcunkat mutassuk a kamera felé.

                    Ádi és Árpi

                      Korábbról ismertem Dórit, de közös munkára még nem került idáig sor. A BME Napok fesztiválra hívtam el, hogy a DJ fellépésem alatti legjobb pillanatokat megörökítse és ez 200%-ban meg is valósult! Szuper party fotókat, kiváló minőségű és gyors utómunkát kaptam. Mindvégig szuper kedves volt, és a nem túl fotogén énemet ötletekkel segítette a képek készítése során. Iszonyatosan elégedett vagyok! Remélem még dolgozhatunk együtt a későbbiekben valamilyen rendezvényen!

                      Viktor

                      Nyáron mentünk Dórihoz családi fotózásra egy 1 éves babával. Őszintén, az elején tartottam kicsit ettől, nem tudtam, hogy fog elsülni. Az iszonyú hőség ellenére azonban jól telt a fotózás, Lilit nagyon ügyesen szórakoztatta Dóri, így aranyos, mosolygós képek születtek 🙂 Ráadásul “babakompatibilis” módon fél óra alatt végeztünk is, és a végén pedig alig tudtuk választani a jobbnál jobb fotók közül! Köszönjük!

                      Zsófi és Peti

                      Gyakran dolgozom együtt fotósokkal modellként, azonban az nagyon ritka, hogy valakivel az első kattintásnál meglegyen az összhang és teljesen rám hangolódjon, hiszen ez nem is elvárt. Dóri lenyűgözött azzal, ahogy egyből az első kattintásnál eltalálta a beállítást, fényeket és azt, hogy mi előnyös a számomra. Szuper tehetséges, szívből ajánlom mindenkinek!

                      Orsi

                        Nagyon jó hangulata volt az egész fotózásnak, Dóri nagyon mosolygós lány, közvetlen volt velünk és beszélgettünk is, ami miatt nem feszengtünk a kamera előtt. Nagyon segítőkész volt és minden ötletünket megvalósította. Ezek mellett pedig nagyon gyorsan átküldte a képeket, amiken szuper volt a szerkesztés is. Összességében csak ajánlani tudjuk bárkinek!

                        NoComment táncosok

                        Nem gondoltam/gondolom magamat egy fotogén alkatnak, de mégis rávettem magamat egy egyéni fotózásra. Látásból ismertem Dórit, párszor beszélgettünk csak előtte, viszont így kicsit könnyebb lendülettel tudtam elindulni. Nem tudtam mire számíthatok, de egyszerűen parádés volt! Mikor azt gondoltam, hogy rólam esélytelen a jól beállított fotó, nagyon tévedtem. Az egész fotózáson tartotta velem a kontaktot, végig beszélgetünk, mintha ez egy természetes dolog lenne és csak közben néha néha kattogtatja a gépet. Úgy repült el az az 1-2 óra, mintha csak egy 15 perc játszódott volna le. Sokszor megnevettetett közben, végig komfortos volt az egész, teljesen el tudtam engedni magamat a kamera ellenére is. Köszönöm szépen az élményt, bármikor máskor elmennék hozzá szívesen! Egy szó: profizmus.

                        Bence

                        Régóta figyeltem Dóri munkásságát a különböző social media platformokon, és már akkor is oda voltam értük!:) Nemrég azonban volt szerencsém vele együtt dolgozni, és nem csalódtam! Borzasztó profi fotós Dóri, minden pici részletre odafigyel. Mindemellett nagyon kedves, segítőkész, és egy gyönyörű anyagot adott át!🫶🏼

                        Zsófia

                          Nem hittem, hogy nekem “jól tud állni”, ha egy képen nem mosolygok, hanem komolyabb vagyok. Dórinak hála, erről már másképpen gondolkozom, és jó érzéssel tölt el, ha visszagondolok a szavaira, biztatására, hogy márpedig igenis jól áll a komolyság. Szerettem ezt a fotózást, Dórin abszolút érezhető, hogy profin végzi a munkáját, minden elképzelésével segíti az emberből a legjobb formáját kihozni. Igazi confidence booster élmény volt! Innen is köszi! 🙂

                          Marcsi

                          Többször hívtuk már Dórit céges rendezvény fotózására. Legyen az hivatalos, irodai eseményen való munka vagy külső csapatépítő, mindig profin dolgozott. Egyszerű és gyors vele a kommunikáció, megbízható, gyorsan dolgozik. Mindig sikerül neki szuper pillanatokat elkapnia, nem egy emberünk köszönheti neki az aktuális profilképét.:) Szívből ajánlom a vele való munkát!

                          Dorcsi

                          Dórival augusztusban volt szerencsém együtt dolgozni egy lovas fotózás keretein belül. Mindkettőnknek ismeretlen terep volt egy kicsit; engem még sosem fotóztak, ő pedig lovat nem fotózott még. Nagyon nehéz egy önálló akarattal rendelkező lényt a tökéletes kooperációra bírni. Szerencsére Dórinak végtelen türelme volt, és szuper koncepciói, így a mai napig nehezen hiszem el, hogy az elkészült képeken mi szereplünk a lovammal, és nem Pinterestről mentettem le őket. Köszönöm a türelmét és a kreativitását, tényleg egy valóra vált álom lett ez a fotózás!

                          Cinti

                            Oszd meg velem a véleményed!

                            Zsolnai Dorottya EV.
                            58754045-1-41
                            Magyarország
                            1047. Budapest, Attila utca 55/a
                            +36 70 397 5716